proba
Ismerje meg sajtjainkat

Az óvári sajtot 1903 körül a Mosonmegyei Tejszövetkezet és Újhelyi Imre, aki a Tejszövetkezet Tejkísérleti Állomásának vezetője volt, kísérletezték ki. A német tilsiti sajt mintájára készült.
Eleinte 3 kg-os, négyszögletes változata terjedt el, később az 5 kg-os és 1 kg-os, korong alakra tértek át.
Kérge nincs, felülete halványsárga színű száraz, esetleg enyhén zsíros. Állaga félkemény, hajthatóan rugalmas, nem morzsálódó, a szájban elomló. Illata, zamata kellemes, enyhén aromás, savanykás, jellegzetesen telt, érettebben erőteljesebb. Kellemesen sós. A sajt belseje egyformán világos, szalmasárga/fehér színű.
Jól vágható, tésztája sűrűn lyukas, felvágva arányosan eloszlik a szabálytalan, kis- és közepes méretű röglyukak figyelhetőek meg a sajtban.
Zsírtartalma, így kalóriatartalma is alacsonyabb, ezért kímélő étrend alkalmazása esetén is fogyasztható. Magas fehérjetartalma miatt nagyon tápláló.

Füstölt, hevített gyúrt sajt, amit a készítés során kézzel nyújtanak (gyúrnak), majd tekernek fel csiga alakúra. Natúr változatában is kapható, de általában füstölik. Ettől enyhén barnás színt kap és jellegzetes, telt aromát. Magában, vagy vörösborhoz csemelgézve ideális karakteres, mégis lágy íze miatt használhatjuk tésztaételekhez, zöldségekhez, sós süteményekhez is, ha egy kis pluszt szeretnénk a fogásokba csempészni a megszokott trappista-íz helyett.